1. fejezet:

Vissza a múltba

Gyönyörű reggel virradt a középkorban. A nap első sugarai aranylóan csillogtak a harmatos nyári reggelen. Egy hosszú, ében fekete hajú karcsú nő, helyes kutya fülekkel a fején kilépett a házból.  Karjában tartotta alig egy órája megszületett kislányát. Jasmine rámosolygott a ciklámen hajú kisleányra, akinek szintén helyes kis fülecskéi lelapultak, ahogy édes álmát vígan aludta. Mögöttük egy izmos férfi lépkedett a vadvirágos kertben. Láthatóan rettenetesen csillogtak gesztenyebarna szemei. Büszkeség. Ez volt az, ami szemeiben oly nagyon csillogott."Lehets is büszke, Tomson...szép kislányod született..." Gondolkodott egy ronda, gonosz vén boszorkány, aki már megérte vagy 200-szor a telet. A neve Xeria volt. Tsubakival sokat dolgoztak eggyütt. Xeriának sok köze volt Narakuhoz is."Ő elintézte azt a másik félszellemet, meg azt a papnőt egy időre...de nem örökre..." Xeria rátámaszkodott göcsörtös botjára, aminek a tetején egy pók alakú, sötét kristály jelezte, hogy Xeria ki is valójában."Az az Inuyasha...hogy az apja ráhagyta a Tessaigát, nagy veszélyt jelenthet még félszellemként is mindannyiónkra..." Sötétkék szemeit a kis félszellem lányra irányította, aki biztonságban pihent anyja ölelő karjai között."Inu no Tashio volt a leghatalmasabb kutyadémon...de Jasmine sem maradt el tőle...fiatalnak, és szépnek látszik, pedig már koros egy nő..." Csúf mosolyt húztak arcára ráncai."És úgy gonodlom, a kislánya szintén gondot okozna nekünk..."Jasmine leült a kertben lévő padra, melyet mélykék harangvirágok díszítettek. Tomson mellé telepedett, és magához ölelte a látszólag törékeny nőt, és gyermekét. 

• -Hát nem gyönyörű kis csöpség?-Szólalt meg egy bársonyos hang.
• -De, szerelmem, gyönyörű...akár a tavaszi liliom..-Felelt egy mély, mégis megnyugtató férfihang.
• -Tomson, a szorítását tőled örökölte...-Nevetett föl Jasmine, a bársonyos hang tulajdonosa.
• -De a szépségét te adtad neki...-Lehelt csókot kedvese ajkára Tomson.

"Milyen furcsa, hogy ez nem lep meg..."Forgatta meg szemeit Xeria. Öreg kezei remegtek, ahogy szemei szikrákat szórtak. Dühös volt, hogy neki nem lehetett ilyesmiben része. De amilyen gyorsan lett dühös, oly gyorsan forgatott gonoszságot a fejében dühöngés helyett. Hirtelen elsötétült az ég. Tomson előrántva kardját, idegesen nézett körbe. Jasmine hirtelen feleszmélt. Tudta, hogy ki a váratlan látogató. Kezében megjelent íjja.

• -Óh, hát emlékszel rám, Jasmine?-Nevetett egy károgó hang.
• -Xeria!-Morgott Jasmine. Karjaiban még mindig ott volt Maya, a kis lányuk.
• -Talált, drága barátom...-Előlépett, néhány varjú kíséretében a vén boszorka.
• -Jasmine!-Rohant felé Tomson. Apai szeretete erős volt.
• -Óh, milyen illetlen vagyok...a nevem Xeria...-Emelkedett a levegőbe.
• -A holtak boszorkánya vagyok...régi ismerőse a feleségednek, Tomson...-Az említett férfi lefékezett.
• -Honnan tudod a nevemet, boszorka?-Tomson kezdett kissé megijedni Xeriától, ami nem is csoda.
• -Tudod, nem helyes dolog félni...-Nevet ismét a ráncos arcú boszorkány.

De szavait megszakította férje előtt álló Jasmine, aki félelmet nem ismerő test tartással célzott Xeriára íjjával, a nagy hatalmú Tűzvillámmal. "Ne! A Tűzvillám...az íjj, ami bármely nyílból elsöprő erejű tüzes villámot csinál!"A gonosz boszorka arcára félelem kúszott. De csak egy röpke pillanatra. Mert a félelmet elűzte a gonoszság.

• -Madárbáj...-Mondta varázsigéjét, és az égből hatalmas, lilás villámok csapkodtak fenyegetően, mint egy polip karjai.