Újhold  By: Sango(szerk.)

1. rész

Gyönyörűen sütött a nap. Hőseink fáradtan mentek egy mezei úton. A lágy szellő símogatta az arcukat. Inuyasha szokás szerint duzzogott. Éppen nem rég találkoztak össze Kougával, aki súlyosan megsérült. Kagome ellátta a sebeit, és ezt Inu rossz néven vette. Főleg akkor, amikor Kouga egy csokor virágot nyújtott a lánynak, aki kitörő örömmel fogadta. Inuyasha majdnem lekaszabolta a Tessaigával, de Kagome "Fekszik!" parancsa ellent mondott neki, és a földben kötött ki. Mire felkelt, Kouga már elviharzott. Persze, hogy veszekedéssel végződött az egész. Inuyasha gondolatmeneteit Kagome szakította félbe.

-Inuyasha, ma újhold van. Jobban tennéd, ha Sangoékkal maradnál.-Mondta hidegen a lány. Aztán előre ment. A félszellem megforgatta aranysárga szemeit.

-Keh, ugyan minek?! Tudok én vigyázni magamra...-Válaszolta ingerülten. Hirtelen szellemaura töltötte meg a levegőt.

-Na végre! Valami történik...-Inuyasha előre rohant. Miroku megpróbálta visszafogni, de mire észbekapott, Inunak már csak hült helyét lelte.

-Ostoba...mi van, ha Naraku az? Egyedül nem bír vele!-A szerzetes Sangora nézett. A lány intett Kirarának, aki átváltozott. Sango felugrott rá. Miroku mögé.

-Kirara, indulás..-Sango érezte, hogy Miroku keze rossz helyen van, így lepofozta a szerzetest, aki felsóhajtott.

-Gyerünk Kagome!-Shippou a lány biciklijére pattant. Kagome bólintott, és tekerni kezdett Sangoék után. Inuyasha eközben csak rohant a szagok irányába.

-Add ide az ékkövet!-Hirtelen Naraku egy újabb szelleme, Fire, egy alvilági démon jelent meg. Inuyasha előrántotta a Tessaigát, de a démon egy könnyed suhintással kiütötte a fegyvert Inu kezéből. A félszellem ijedten nézett a kard után, ami a démon mögé repült.

-Se baj, van még némi meglepetés a tarsajomban. Vasromboló lélekrabló!-A démon azonban egy könnyed mozdulattal kitért Inuyasha elől, és miután ezt megtette, rávágott egyet a fiú hátára, aki belerepült a földbe. Ördögi nevetés rázta meg a földet.

-Ennél kicsit több kell, hogy legyőzz, Inuyasha! Az apád szégyene vagy, korcs félszellem!-Inuyasha kezdte elveszíteni a fejét, és démonná változott. Eszeveszett rohanásba kezdett, és meggyilkolta a démont, aki egy ordítással szertefoszlott. Inunak azonban ez nem volt elég. Gyilkolni akart, vért kívánt. Ekkor érkezett meg Kirara és a többiek. Kagome rögtön leugrott a biciklijéről. A Tessaiga felé rohant.

-Kagome! Állj meg!-Visított Shippou. Inuyasha észrevette, hogy a lány karnyújtásnyira van tőle. Hirtelen megindult Kagome felé. A lány ijedten nézett a félszellem szemébe. Nem látott mást, csak vágyat. A gyilkolás vágyát. Futni kezdett a kard felé. Inuyasha "mosolygott" egyet. Aztán egy könnyed ugrással a lány előtt termett. Kagome ijedten fékezett le. Inuyasha hirtelen felé csapott a kezével, és belekarmolt a lány hasfalába. Kagome felsikított a fájdalomtól, és elesett. Inuyasha ismét "elmosolyodott", és megint lesújtani készült. Ám ekkor a csonttörő eltalálta, és egy fához szögezte. Sango rohant a lányhoz. Miroku pedig a Tessaigához.

-Jól vagy Kagome?-Rohant felé Shippou. A lány nyöszörögve felült. Szörnyen vérzett az oldala. Kirara ott termett mellette. Sango felsegítette a macskaszellem hátátra. Eközben Miroku kihúzta a Tessaigát a földből, és odarohant Inuhoz, aki ájultan volt a fához szögezve. A szerzetes a félszellem kezébe nyomta a kardot, ami visszaváltoztatta.

-Mi..mi történt?-Tért magához a hanyou. Megpróbált megmozdulni, de a csönttörő nem engedett. Sango odasétált hozzá. Kiszabadította fegyvere fogságából, és hideg tekintettel, szónélkül felült Kirara hátára, Kagome mögé. Inuyasha csak ekkor vette észre a lányt, aki vérzett, és Kirara hátán pihent. Látszott az arcán, hogy szenved a fájdalomtól.

-Miroku, mi történt Kagoméval?-Kérdezte a felé tartó szerzetest. Miroku mérgesen nézett rá.

-Mit gondolsz? Majdnem megölted! És mindezt azért, mert neked folyton fojvást előre kell rohannod!-Torkolta le barátját. Inuyasha készült visszavágni, de amint összetalálkozott a tekintete Kagomééval, és a lány könnyes szemébe nézett, bűntudatot érzett. Kirara felrepült. Shippou Miroku vállára ült, és a szerzetes futásnak eredt Kirara után. Inuyasha csak mögöttük rohant."Tényleg én voltam? Nem, nem lennék képes bántani Kagomét...vagy még is? Mi lesz, ha szellemmé változom teljesen...akkor sem fogom felismerni őt? Akkor is bántani fogok mindenkit?" Felnézett az égre. Kis idő múlva Kaede anyó falujába értek. Az öreg papnő megvizsgálta a lányt. Ellátta, a többiek pedig bent ültek, és teát ittak. Inuyasha egy sarokban ült, és nézte a lányt. Kagome szenvedett, de nem csak a fájdalomtól, hanem attól is, hogy Inuyasha ilyet tett vele. Félt, hogy miután teljesen szellemmé válik, ugyan ilyen lesz.

-Inuyasha, gyere egy kicsit!-Hívta az "ajtóban" álló Kaede. Inuyasha bólintott, és felállt. Kimentek az erdőbe.

-Mondd Inuyasha, még mindig szellemmé akarsz változni?-Kérdezte az öregasszony kis idő múlva. A félszellem ránézett.

-Őszintén szólva, nem tudom anyó...-Kaede megállt a szentfa előtt.  Végigsimította érdes kérgét a fának.

-Mert tudod, hogy a barátaid és a szerelmed úgy fogadnak el, amilyen vagy..-Inuyasha értetlenül és elpirulva nézett az anyóra.

-Szerelmem?-Kaede anyó elmosolyodott. Ránézett a fiúra.

-A szerelmed...Inuyasha, ne is tagadd, hogy szereted Kagomét. Amikor elküldted őt vissza a világába, hogy maradjon végleg ott, akkor azért tetted, mert féltetted, és mert szeretted.-Inuyasha pirongva nézett maga elé.

-Hát...nem is tudom...Kikyou...-Kaede azonban belevágott a szavába.

-Kikyou...ugyan Inuyasha! Neki lejárt az ideje..a múltat nem változtathatod meg...és ő már nem a régi. Lehet, hogy régen szerettétek egymást, de ő már nem olyan, mint régen volt. Már csak arra vágyik, hogy együtt haljatok meg.-Inuyasha a napba nézett.

-Lehet, hogy igazad van...de...-Inuyasha nem tudta, mit mondjon. Belátta, hogy az anyónak igaza van. És be kellett vallania magának, hogy tényleg jobban vonzódik Kagoméhoz, mint hajdan Kikyouhoz.

-Igazad van, anyó....nem hiszem, hogy szellem akarok lenni...azok után, amit Kagoméval tettem...-Inuyasha bűnbánóan nézett maga elé. Kaede anyó a vállára tette a kezét.

-Mi olyannak fogadunk el, amilyen vagy...-Mosolygott rá az öregasszony, aztán végül visszamentek a kunyhóhoz.

Folyt.köv.